Kedves Miklós bácsi!
Nem tudom elhinni, hogy egy állítólagos orvosi műhiba folytán elmentél a szavak, tettek, a tudomány, a szeretet és a művészet színpadáról.
Nem voltál már fiatal, mert korábban születtél mint én, de a szíved, lelked kikezdhetetlen és örökkön dobogó és vibráló volt. Sokat segítettél nekem. Három kiállítás megnyitómat is Te lelkületednek, segítő és lelkesítő készségednek köszönhetem mint a megannyi pozitív és építő kritikát!
Hát ennyi volt e földi pályád útja. Ezek csak az én részemről, élményeimből, érzéseimről és emlékeimből táplált szavak.
Te akár-egy üres papírlapról is tudtál mondatok kelegével magasztalni-kritikázni-bármiről és bárkiről. Nem számított ki vagy mi volt, de őszintén és néha viccesen is- de beszéltél és mindíg volt véleményed.
Miklós bácsi! Én nem felejtelek sosem, mert szinte Te indítottál el festői pályámon, utamon, rengeteg őszinte szóval, véleménnyel segítettél - elültetni, kihalytani művészetem csíráját.
Mégha most sem hiszem, hogy elmentél az örök mezőkre, engedd meg, hogy nyílvánosan e mondatokkal búcsúzzak tőled.
Irodalmad, lírai hozzáértésed, festészeti és művészeti tudásod, emberi és akadémiai hozzáértésed példaértékű volt és lesz, számomra biztosan!
Nyugodj békében!
Engedd meg, hogy a te szavaiddal búcsúzzak tőled: Jó vitézi rezolúciót!
